A mai világban már nem számít luxus-felszereltségnek egy központi porszívó berendezés. Egyre több ingatlanban alkalmazzák egyszerűsége és tisztasága miatt. A rendszer működése egyszerű: Egy központi egységet építünk ki egy eldugottabb helyre, ami lehet garázs, kazánház, akár épületen kívüli helyiség.
Csővezetéket építünk ki, mégpedig úgy, hogy az előre megtervezett pontokra elhelyezett csatlakozó aljzatoktól a lehető legrövidebb nyomvonalon jussunk el a központi berendezéshez. A csatlakozó aljzatokra a végső burkolatok felhelyezése után már csak rá kell csatlakoztatni az elszívó csövet, amivel kapcsoljuk a porszívót, és már működik is! Az előnye egyértelmű: nem az adott helyiségben „zúgunk" a porszívóval, ami a zajhatás mellett egy másik jelentős előnnyel is bír: a porszívó nem kavarja fel a szoba levegőjét, így sokkal jobb tisztító hatást érhetünk el. Előnyként tekinthetünk továbbá arra is, hogy ha megtelt a porgyűjtő, azt az általunk telepített berendezésnél kell üríteni, az összegyűjtött port már nem a lakott részeken kell átszállítani. Mint mindennek, persze ennek is vannak hátrányai. Kétségtelen, többe kerül, mint egy hagyományos, hordozható porszívó. Figyelni kell az építéskor a tisztíthatóságra, nehogy egy dugulás miatt bontani kelljen a burkolatot. Végül még egy apró hátrány: meg kell tervezni a csatlakozó pontok helyét, hogy mindenhová elérjünk a szívócsővel. A későbbi átalakítás már jelentős bontással járhat.
A központi poszivó előnyei
5egészséges környezetet biztosít, a levegőt tökéletesen megszűri, a poratkákat és a pollent is eltávolítja, mely jelentős előny az allergiások számára
a hagyományos porszívókkal ellentétben, nem juttat vissza levegőt a szobába, hanem a kültérbe vezeti ki, tehát nem keveri fel a lakótér poros levegőjét, lassabb a por lerakódás, ritkábban van szükség takarításra
csendes működésű, a gép a garázsban, pincében helyezkedik el, nem kelt zajt a lakó térben
élettartama igen hosszú, többszöröse a hordozható porszívóknak (kb.30 évre tervezik)
mivel a kivitelezés 2 fázisban történik, a költségek megoszthatók
a rendszer automatikusan indul amikor a gége csövet a csatlakozóba illesztik, és leáll annak kihúzásakor ( biztonság védelmi okokból 24V-tal működik )
a szemétlapát adapter konyha bútor lábazatába kerül beépítésre, rendkívül kényelmes
a poliészter szűrő betét mosható, többször felhasználható, a tartályt csak kb.3-6 havonta szükséges üríteni
bizonyos modelleknél kijelző panel áll rendelkezésre, mely tájékoztat a gép pillanatnyi állapotáról, és a porszívótól távol is kerülhet elhelyezésre
A rendszer felépítése, mûködési elve:
34A központi porszivó rendszer egy falba épített, külsõ csatlakozással ellátott csõhálózatból, és egy fixen felszerelt nagy szívóerejû porszívógépbõl áll. A központi gépet célszerû olyan helyre telepíteni (pince. garázs, stb.), ahol nem okoz gondot a gép zaja, illetve ahonnan a gép által beszívott levegõ a szabadba vezethetõ. A takarítást rendkívül hatékonnyá teszi, hiszen a beszívott levegõt nem a légtérbe fújja vissza. Így jelentõsen csökken a bútorokra leüllepedõ por mennyisége. Nem is beszélve a sokszor allergiás tüneteket okozó poratkákról, amelyeket a központi porszívó rendszer szintén hatékonyan távolít el.
2A háziasszonyok munkáját jelentõsen megkönnyíti a konyhai szemétlapát adapter beépítése, amely a konyhaszekrény lábazatába van beépítve. Az adapter szintén a rendszer része, így az eléje söpört morzsákat, kisebb konyhai szemeteket egy kar elfordításával egyszerûen beszippantja. A központi porszívó rendszer már nem csupán kertes házakban alkalmazható, de lakótelepi lakásokba is beépíthetõ. A központi gépet akár az erkélyre, akár a lakótérbe helyezzük, a legfontosabb, hogy a beszívott levegõ az allergiát okozó anyagokkal együtt a szabadba távozhasson. Ez csak a központi porszívó rendszerrel érhetõ el.




Galériák tervezése, kivitelezése, fémből fából. kérje ingyenes árajánlatunkat és helyszíni felmérésünket